[Magyarkanizsa történelme] [A legrégebbi múlt] [A '48-as szabadságharc] [A városiasodás korszaka] [Az I. és a II. vh. közti évek] [A közelmúlt]

Magyarkanizsa történelme

	A török hódoltság       utáni korszak
	XVII. század második felében Kanizsát teljesen elhagyta a szerb lakosság is: csak a régi földvár pusztuló sáncai emelkedtek még ki az elvaduló természeti tájból. De ekkor már a török hatalom is hanyatlott, s rövidesen megkezdődött a kiszorítása. A keresztény szövetség, a Habsburg Ausztria vezetésével 1686-ban felszabadította Magyarország nagy részét, így október 20-án a mai Kanizsa község területét is (ezért ünnepli Kanizsa október 20-át a község napjaként). A török elleni felszabadító háború idején a magyarok elhagyják az utolsó települést, Martonost is. A bécsi haditanács a katonai szükséghelyzettől függően előbb Martonos (1687), majd a karlócai béke megkötése (1699) után Kanizsa elhagyott helységeket az ide bevándorolt szerbekkel telepíti be, akiket katonai határszolgálatra alkalmaz. A lovas és gyalogos egységekbe szervezett határőri szolgálatot végző katonák felújították a kanizsai és a martonosi sáncot, amelyet a bécsi haditanács 1700-ban betagosított a Tisza menti határőrvidék szervezetébe. Az ismét betelepített kanizsai sánc, amelyet a török időkben Földvárnak neveztek (FEUDVAR, 1560) ekkor kapja az ÓKANIZSA (Vetus-, Alt-, Stara) nevet.	Török szultánok

A XVIII. század elején a törököt a Tisza bal (bánsági) oldaláról is kiűzték, a Tisza megszűnt határnak lenni, ezért a Tiszán inneni határőrvidéket 1741-ben megszüntették, majd 1751-ben "polgárosították". A határőrök egy része elvándorolt, hogy továbbra is kiváltságait megtarthassa, kisebb része maradt: a határőrök ekkor telket, a tisztjeik nemesi címet kaptak; kollektív jogaik védelmére Tiszán inneni kiváltságos kerületet hoztak létre, amelybe Martonos és Kanizsa is beletartozott. Maga a Kerület azonban Bács-Bodrog vármegye része lett, Ókanizsa pedig mezővárosi rangot és révjogot kapott. Az elvándorolt szerb határőrök pótlására a Magyar Kamara az északibb megyékből magyarokat telepít vissza a Tisza melletti helységekbe, így 1753-ban Kanizsára, 1771-ben Martonosra, majd a földesúr Kárász Miklós 1772-ben Horgosra is. A magyar betelepülők jogállását 1774-ben kiegyenlítik a szerbekével; ez időtől fogva Ókanizsa - lakossága túlnyomó többsége miatt - Magyarkanizsa néven is ismeretes (míg a Tiszán szomszédos Rév-, majd Kiskanizsa 1699 után kapja a "Török" jelzőt, amelyet a magyar helynévhasználat 1718 után is, mind a mai napig megtartott). A kanizsai sánchoz 1700-ban csatolt Adorján pusztát is a XVII. század második felében kanizsai szállásbirtokosok, majd dohánykertész-zsellérek kezdik hasznosítani; ez utóbbiak a Tisza mellett a középkori települést is felújítják.

A XIX. század első felében a Tisza menti kiváltságos koronakerület keretében Kanizsa gyorsabban fejlődött a szomszédos Martonosnál, de lemaradt a délről szomszédos Zenta mögött. Észak felől a mocsaras Kőrös-patak szeszélyes medre, délről viszont a hatalmas rét (az egykori Miruth tó) szorította be a Tisza szögletébe; a határa a település nyugati oldalán szikes, szántója kevés. A valójában földművelésre, belterjesebb gazdálkodásra alkalmas terület a településtől jó 12-15 kilométerre, az ún. "Orompartok" szegélyénél kezdődött. A térföldrajzi viszonyok sajátosságai miatt a város határában ugyan nagy kiterjedésű tanyavilág jött létre módos gazdabirtokosokkal, de azok nem vettek részt olyan tevékenyen a mezőváros életében, mint a zentaiak; Martonost viszont kedvezőtlenebb földrajzi helyzete - a Tisza beszögellésében, a Kanizsa-Szeged közötti úttól távol feküdt - még hátrányosabb helyzetbe hozta. Leggyorsabban Horgos fejlődött, hála földrajzi helyzetének, annak, hogy a Szeged-Szabadka közötti úton feküdt, a Zentára vezető útvonal kiágazásánál. Viszont Kanizsát tiszai révje, a Szabadka-Temesvár postaút áthaladása tette forgalmassá. Kanizsára korán települt a céhes ipar (az első céhszervezet 1777-ben alakult), jelentős volt a malomipara (csak a Tiszán harmincnál több vízimalom őrölt a harmincas években, nem számítva a száraz- és szélmalmokat) és forgalmas a csütörtöki hetipiac (1751-ben nyerte, ma is csütörtök a hetipiac egyik, vasárnap a másik napja).

 

Dobos János mgr.

LOCAL SELF - GOVERNMENT  Magyarkanizsa / Kanjiža - office@kanjiza.co.yu
webmaster@kanjiza.co.yu